DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM

Hatékony segítség a tehetség felismeréséhez, kibontakozásához. Naprakész tájékoztatás a tehetséggondozó lehetőségekről. Kapcsolat a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, intézményekkel. Anyagi erőforrás bevonása a tehetségsegítés folyamatába.

 

deaknyugta2016.jpg

 Jó hangulatban került sor a II. Deák_Nyugta szavalóversenyre a Tehetségpontunk könyvtárában. A versenyzők jól felkészültek és színvonalas szavallatokkal örvendeztették meg a közönséget. Nagyon tetszett a közönségnek a a zsűri kedvenc verseinek felolvasása is. 

Hajdó Attila Károly tanárúr a verseny főszervezője köszöntötte a megjelenteket és ismertette a verseny létrejöttének a történetét.

Nyéki Anna :" A te feladatod" című versének felolvasásával folytatódott a rendezvény Bihari Dorina és Vasas Brigitta előadásában. A zsűri kedvenc verseinek felolvasásával teremtette meg a megfelelő hangulatot a szavallatokhoz. Az értékelést követően nehezen született meg a döntés a helyezésekről, hiszen minden versenyző nagyon jól felkészült a megmérettetésre. 

  Végeredmény:

1. Balogh Benjámin

2. Szabó Eszter

3. Olexa Péter

Köszönjük

  • a kollégium igazgatójának Posta László úrnak, hogy lehetővé tette a szavalóverseny megrendezését
  • a Nyugta szerkesztőségének, hogy együttműködött tehetségpontunkkal a verseny megszervezésében és lebonyolításában,
  • Nagy Anna tanárnőnek a verseny plakátjának elkészítését, az oklevelek színvonalas megalkotását és a zsürizést,
  • a "Tehetségért a Kollégiumban Alapítvány"-nak a és a Zahari méhészetnek a díjak biztosítását,
  • Káposzta Gergőnek a technikai háttér biztosítását,
  • Bihari Dorina és Vasas Brigitta közreműködését,
  • a versenyzőknek, hogy vállalták a megmérettetést,
  • a közönség érdeklődését, biztatását, és
  • Hajdó Attila tanárúrnak a verseny szervezését és lebonyolítását.

 

p3300077.jpg

 

 

"DEÁK-NYUGTA" SZAVALÓVERSENY

 

Ideje: 2014. május 27.

Helyszín: a kollégium könyvtára

Műsorközlő: Bihari Dorina

Zsűri: Kurely László, Völgyesi Árpád, Hevesi László

 

 

 

Versenyzők:

  1. Hunyadi Ágnes          LórántffyKároly                     Eltévedve
  2. Mészáros László       Mehalek Mór                         Létbe ereszkedés
  3. Molnár András          Ábrándfalvy Vitéz Bertalan   Vér és tinta
  4. Obsitos Anikó           Mehalaek Mór                       Hagyaték
  5. Olexa Péter              Laboda Heszta                     XXI. századi Isteni játék
  6. Szabó Eszter             Laboda Heszta                      Egynyári örömök
  7. Szécsi Bence             Laboda Heszta                     Az olvasókhoz
  8. Varga Alexandra,      Lórántffy Károly                   Valódi szép üzenet Sziágyi Roland
  9. Varga Artúr              Mehalek Mór                     Elmélkedés tavasszal
  10. Vékony Anna            Mehalek Mór                      Szonett az emberhez

 deak-nyugta_2014_csoportkep.jpg

Molnár András, Olexa Péter, Obsitos Anikó, Hunyadi Ágnes, Ábrándfalvy Vitéz Bertalan , LórántffyKároly , Laboda Heszta, Szécsi Bence, Szilágyi Roland, Vékony Anna, Varga Alexandra, Varga Artúr, Mészáros László

 

A végeredmény:

1. Olexa Péter

2. Mészáros László

3. Varga Artúr

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 18
Heti: 131
Havi: 631
Össz.: 181 294

Látogatottság növelés
Oldal: "Deák-Nyugta" szavalóverseny
DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM - © 2008 - 2018 - deak-tehetsegpont.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »