DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM

Hatékony segítség a tehetség felismeréséhez, kibontakozásához. Naprakész tájékoztatás a tehetséggondozó lehetőségekről. Kapcsolat a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, intézményekkel. Anyagi erőforrás bevonása a tehetségsegítés folyamatába.

DEÁK FERENC NAPOK

 

a Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumban

 

3testor.jpg

 

EMLÉKEK

 

kot-huz_5064.jpg

 

 

A Deák Napok rendezvényei

a 2017/2018-as tanévben

 

2018. május 14. hétfő

Négy kolléium diákjainak biztosítunk lehetőséget, a megmérettetésre, sikerélményekre.

Az aztalitenisz egyéni verseny eredménye:

1. Papp Zsolt Gulyás P K

2. Balla Márk Gulyás P K

3. Tárkányi László Deák F K

4. Hutóczki Péter Szent József K

A versenyt szervezte és lebonyolította: Hajdó Attila Károly

deak_napok_asztalitenisz_eredmeny_2018.jpg Nagy Bence (balról az első) Tárkányi László (balról a 4.)

 sakk egyéni verseny eredménye:

1. Egyed Judit Deák F K

2. Vágner Gergő Deák F K

3. Pósán Máté Deák F K

A sakk csapatverseny eredménye:

1. Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium csapata: Egyed Judit, Vágner Gergő, Pósán Máté

2. Db. DF TK Szakkollégium Újkerti tagintézménye

3. . Gulyás Pál Kolléium, Szent József Kollégium.

4. Db. Deák Ferenc T K Szakkkolléiun 2. csapata

A verseny szervezte és lebonyolitotta: Mester Gyula tanár úr.

Köszönjük a segítséget a vendégek fogadásában, a szendvicsek elkészítésében, felkínálásában Posta Lászlóné Tegze Edit, Szászi Éva tanárnőknek.

deak_napok_sakk_2018_eredmeny.jpg

 

2018. május 15. kedd

Deák-Napok 2. nap

a Kondi csapatverseny eredménye:

1. Gulyás Pál Kollégium

2. Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium csapat: Balogh Zsombor, Olexa Péter, Veres Nándor

Csapatvezető: Kovács Sándor

deak_napok_kondi_2018_eredmeny.jpg

Kovács Sándor, Veres Nándor, Olexa Péter, Balogh Zsombor

2018. 05. 23. Debrecen

Végül is kegyes volt az időjárás hozzánk és sikerült megrendezni az elmaradt versenyeinket a Deák Napok keretében. 

lány kispályás labdarúgó versenyre a sportudvarunkon került sor. A kisebb pálya több helyzetet, izgalmasabb mérkőzéseket eredményezett.

A sportszerű játékot követően a következő eredmény született:

1. Deák Ferenc Kollégium Újkerti Tagintézménye 

2. Gulyás Pál Kollégium

3. Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Kollégium

csapatvezető: Posta Lászlóné Tegze Edit

 

röplabda versenyünkön a csak egy lány játékossal felálló csapatok voltak elönyben. Ennek megfelelően alakult a verseny végeredménye is:

1. Szent József Kollégium

2. Gulyás Pál Kollégium

3. Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Kollégium (Ványi Csongor, Nagy Bence, Veres Csilla, Lukács Lili, Veres Csilla, Birta Anikó, Bujdosó Boglárka)

4. Deák Ferenc Kollégium Újkerti Tagintézménye

csapatszervező: Nyakóné Antal Ágnes ig. helyettes

A verseny lebonyolításában segítő: Hajdó Attila Károly

 

A legizgalmasabb és a legtöbb közönséget vonzó rendezvényünk a fiú labdarúgás volt. Már a Galop Napokon látszott, hogy ebben a tanévben kiváló focicsapatot sikerült összekovácsolni Mester Gyula tanár úrnak. Ennek megfelelően, esélyezhez illően álltak fel a pályára a fiaink, de az illő alázattal. 5-1-es győzelemmel kezdtek, a tagintézményünk csapatával, majd 6-0-ra hozták a Szent József Kollégium csapatával a mérkőzést. A döntő meccsen a nagyon jó focit mutató Gulyás Pál Kollégium csapatával nézhettek farkasszemet. Közönséget gyönyörködtető játékkal sikerült 3-2-re győzniük. A deákos közönség hatalmas tapsal díjazta a bajnok csapatot.

1. Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium (Molnár István, Bégányi Balázs, Sipos Robin, Varga Antal, Sarka Gergő, Moravszki Zsolt, Berda Márton, Rácz Imre) 

csapatvezető: Mester Gyula 

deak_kupa_2018_foci.jpg

2. Gulyás Pál Kollégium

3. Deák Ferenc Kollégium Újkerti Tagintézménye

 

 

 

 

 

 

A Deák Napok rendezvényei a 2014/2015-ös tanévben

 

Az összesített éremtáblázat szerinti eredmény:

1. Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium                         17 pont (2;5;3)

2. Gulyás Pál Kollégium             12 pont (3;1;1)

3. Szent József Kollégium           5 pont (1;1;1)

    Györffy István Kollégium         5 pont (1;0;2)

4. Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskollai Szakkollégium Újkerti Tagintézménye                1 pont (0;0;1)

5. Baross Gábor Kollégium           0 pont

Röplabda

1. Szent József Kollégium

2. Debreceni Deák Ferenc TKSzK

3. Gulyás Pál Kollégium

Irányító tanár: Nyakóné Antal ágnes

Kispályás fiú foci

1. Györffy István Kollégium

2. Gulyás Pál Kollégium

3. Szent József Kollégium

Irányító tanár: Mester Gyula

 2015. május 12.

Deák Napok

Kispályás lány foci

1. Gulyás Pál Kollégium

2. Debreceni Deák Ferenc TKSzK

3. DF Újkerti Tagintézménye

Kondi verseny

1. Gulyás Pál Kollégium

2. Debreceni Deák Ferenc TKSZK (Borsós Kristóf, Tuba Dorián, Kövér Márton)

3. Györffy István Kollégium

 Irányító tanár: Kovács Sándor

2015. május 11.

Asztaliteniszben és sakkban öt kollégium diákjai mérhették össze tudásukat, képességeiket. A következő eredmények születtek.

sakk csapatverseny:

1. DDFTKSZK (Egyed Viktória, Komáromi Tibor, Végh Dorottya)

2. Szent József Kollégium

3. Györffy István Kollégium

sakk egyéni verseny:

1. Egyed Viktória-DDFTKSZK

2. Komáromi Tibor-DDFTKSZK

3. Végh Dorottya-DDFTKSZK

Gratulálunk a győzteseknek és a felkészítő tanáruknak Mester Gyulának, aki nagyszerűen megszervezte és lebonyolitotta a versenyt!

 Asztalitenisz egyéni verseny

1. Csala Richárd -Gulyás Pál K.

2. Mészáros Ádám- DDFTKSZK

3. Vass Márton- DDFTKSZK

4. Markovits Máté-DDFTKSZK

A versenyt szervezte és levezette: Hajdó Attila

Fotósok: Virág Miklós, Cserepes Zsolt

Protokol feladatok: Posta Lászlóné Tegze Edit, Mester Varga Mónika, Nagy Anna, Zahariné Cseszlai Krisztina

A versenyek fő szervezője: Czuper Edit igazgatóhelyettes

 

A Deák Napok rendezvényei a 2013/2014-es tanévben

A sportrendezvényeinken hat városi kollégium delegált versenyzőket.A sportszerű versenyzést követően a következő eredmények születtek:

 Az összetett verseny eredménye:

  1. Deák Ferenc Kollégium:     12 érem   25 pont
  2. Gulyás Pál Kollégium:             8 érem    17 pont
  3. Szent József Kollégium:         5 érem      9 pont
  4. Györffy István Kollégium:       2 érem     3 pont
  5. Gábor Dénes Kollégium         2 érem      4 pont
  6. Baross Gábor Kollégium        1 érem      2 pont

dn_kupa_gyoztes.jpg

 A Deák Ferenc Kollégium "csapata" átvette a győztesnek járó kupát. Posta László igazgató úr adta át a díjakat több versenyszámban. Köszönjük, hogy hozzájárult ezzel is a verseny sikeres lebonyolításához!

2014. május 15.

Fotópályázat:

1.Moldován Panna - Deák Ferenc Kollégium

2.Szabó Mária - Szent József Kollégium

3.Papp Nikolett - Györffy István Kollégium

 Szervező: Csibi Gabriella

p5155560.jpg

Posta László igazgató átadja a fotópályázat nyertesének az összsített verseny győztes kolléiumának járó kupát.

Kondi:

1. Gábor Dénes Kollégium

2. Gulyás Pál Kollégium

3. Deák Ferenc Kolléium: Szűcs Norbert, Borsós Kristóf, Bíró Imre

 Szervező: Kovács Sándor

p5155546.jpg

2014. május 14.

Röplabda (fiú-lány)

1.Deák Ferenc Kollégium: Cseri Boglárka,Németi Emese , Herka Imre, Major Dániel, Zsuppos Zsolt,Götz Dominik , Hegedűs Maja

2.Gulyás Pál Kollégium

3.Szent József Kollégium

Szervező, csapatvezető tanár: Nyakóné Antal Ágnes

dn_roplabda_2014.jpg

 Cseri Boglárka,Németi Emese , Herka Imre, Major Dániel,

Zsuppos Zsolt,Götz Dominik , Hegedűs Maja

Kispályás lány labdarúgás:

1. Gulyás Pál Kollégium

2. Györffy István Kollégium

3. Deák Ferenc Kollégium

Szervező, csapatvezető tanár: Mester Gyula, Cseszlai Krisztina

dn_lany_foci_bronz.jpg

2014. május 13.

Média vetélkedő:

1. Gulyás Pál Kollégium

2. Gulyás Pál Kollégium

3. Deák Ferenc Kollégium

 Szervező, csapatvezető tanár:  Gyűréné Fekécs Ilona, Cseszlai Krisztina

p5135476.jpg

Kispályás fiú labdarúgás:

1. Gulyás Pál Kollégium

2. Szent József Kollégium

3.Györffy István Kollégium

 Szervező, csapatvezető tanár: Mester Gyula

2014. május 12-15.

Asztalitenisz egyéni verseny:

1. Mészáros Ádám - Deák Ferenc K.

2. Bartha Zsolt -  Deák Ferenc K.

3. Bodnár Attila - Gulyás Pál K.

 Szervező: Hajdó Attila Károly

dn_asztalitenisz_egyeni_dobogo.jpg

Bodnár Attila, Mészáros Ádám, Bartha Zsolt

Sakkcsapat verseny:

1. Deák Ferenc Kollégium: Egyed Viktória, Végh Dorottya, Komáromi Tibor

2. Szent József Kollégium

3. Gulyás Pál K.

dn_sakkcsapat_dobogo.jpg

Középen a Deák Ferenc Kollégium csapata

Sakk egyéni verseny:

1. Egyed Viktória -Deák Ferenc K.

2. Bálega Norbert -Szent József K.

3. Végh Dorottya - Deák Ferenc K.

 Szervező: Mester Gyula

dn_sakk_egyeni_dobogo2014.jpg

Végh Dorottya, Egyed Viktória, Bálega Norbert

Váltófutóverseny

A verseny szervezője: Dr. Szilágyiné Boros Andrea

1. Deák Ferenc K. Újkerti Tagintézménye

2. Baross Gábor K.

3. Deák Ferenc K. :Kisvárday Tamás, Borsós Kristóf, Szilágyi Roland, Balogh Dávid, Szabó Eszter, Nyéki Anna, Kiss Viktória, Szántó Vivien

 Szervező, csapatvezető: Hajdó Attila, Szegedi Erika

A Deák Napok főszervezője, fotósa: Czuper Edit

A rendezvény fő támogatója a Tehetségért a Kollégiumban Alapítvány. Köszönjük minden szervező tanár munkáját, és Posta László igazgató és Csibi Gabriella ig. helyettes közreműködését a díjkiosztásban.

 

A Deák Napok rendezvényei a 2012/2013-as tanévben

 

 

 

 

 A sportrendezvényeinken nyolc kollégium delegált versenyzőket.

A sportszerű versenyzést követően a következő eredmények születtek:

ASZTALITENISZ EGYÉNI VERSENY

  1.  Szakál Sándor-Györffy István Kollégium
  2. Mészáros Ádám- Deák Ferenc Kollégium
  3. Bodnár Attila- Gulyás Pál Kollégium

snv80073.jpg

KONDI CSAPATVERSENY

  1. Gulyás Pál Kollégium csapata
  2. Gábor Dénes Kollégium csapata
  3. Deák Ferenc Kollégium csapata (Varga Gábor, Ferenczi Péter, Gál Dávid)

kondi_csapat.jpg

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ VERSENY FIÚKNAK

  1. Gulyás Pál Kollégium
  2. Deák Ferenc Kollégium (Dan Gergő, Kosztya Zoltán, Mester Norbert, Tóth Attila, Bodó Bence, Gergely Márk, Vass Ádám, Vígh András)
  3. Szent József Kollégium

snv80072.jpg

VÁLTÓFUTÓVERSENY 1000M

  1. Györffy István Kollégium csapata
  2. Deák Ferenc Kollégium Újkerti Tagintézménye csapata
  3. Deák Ferenc Kollégium csapata (Mátyás Botond, Hegedűs Gergő, Borsós Kristóf, Kisvárday Tamás, Szabó Dóra, Szabó Zsófia, Moldován Panna, Nagy Andrea)
  4. Deák Ferenc Kollégium 2. csapata (Cserepes Zsolt, Szilágyi Roland, Szabó Eszter, Daróczi Gréta, Borkó Petra, Vass Veronika)

futocsapat2013.jpg

 KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ VERSENY LÁNYOKNAK

  1. Gulyás Pál Kollégium
  2. Györffy István Kollégium
  3. Deák Ferenc Kollégium (Boros Adrienn, Kovács Viktória, Iván Emese Vivien, Bán Fanni, Csajbók Klaudia, Kaskötő Nikoletta, Felföldi Emese, Varga Zita, Orbán Lucia)

lany_focicsapat.jpg

EGYÉNI SAKK VERSENY

  1. Terbe Julianna (Györffy István Kollégium)
  2. Egyed Gábor (Deák Ferenc Kollégium)
  3. Vass Máté (Deák Ferenc Kollégium)

egyed_gabor.jpg

egyed_viktoria.jpg

SAKKCSAPATVERSENY

  1. Deák Ferenc Kollégiu: Egyed Gábor, Vass Máté, Egyed Viktória
  2. Györffy István Kollégium csapata
  3. Szent József Kollégium csapata

A Deák Ferenc Kupa éremtáblázata alapján a következő összetett végeredmény alakult ki:

  1. Deák Ferenc Kollégium:      8 érem   13 pont
  2. Györffy István Kollégium:    5 érem  13 pont
  3. Gulyás Pál Kollégium:          4 érem  10 pont
  4. Szent József Kollégium:      2 érem    2 pont
  5. Deák Ferenc Kollégium                                                             Újkerti Tagintézménye       1 érem     2 pont
  6. Gábor Dénes Kollégium      1 érem     2 pont
  7. Baross Gábor Kollégium      0 érem    0 pont
  8. Györffy István Kollégium                                                             Lóverseny utcai                                                                 tagintézménye                   0 érem     0 pont

 deak_kupa_2013_sportoloinkkal.jpg

 

 

 

A Deák Napok rendezvényei a 2011/2012-es tanévben:

 

 

 

Hat kollégium részvételével, ebben a tanévben is megrendezzük a Deák Napok hagyományos sportversenyeit. A diákok kérésére a rendezvények időpontja visszakerült a régi helyére, a kollégiumi ballagás előtti napokra.

 

EREDMÉNYEK

 

2012-04-25 szerda

 

fiú foci

 

gyoztes_focicsapat.jpg

 

1. Deák Ferenc Kollégium (Nádházi Imre, Mester Norbert, Dan Gergő, Tóth Attila, Vass Ádám, Herceg Dávid, Gergely Márk, Bodó Bence, Vígh András)

 

2. Gulyás Pál Kollégium

 

3. Gábor Dénes Kollégium

 

A közönség sem hiányzott a focimérkőzésenken:

 

kozonseg.jpg

 

 

 

  • röplabda

 

 

 

1. Deák Ferenc Kollégium (Ter Balázs, Papp Bence, Bessenyei László, Varga Gábor, Németi Brigitta, Girincsi Evelin, Rövid Szófia, Tóth Márta)

 

roplabda_1_hely.jpg

 

Posta László igazgató átadja az érmeket

 

2. Gulyás Pál Kollégium

 

2012-04-24 kedd

 

  • lány foci

 

1. Deák Ferenc Kollégium (Csajbók Klaudia, Varga Alexandra, Vámos Bettina, Tóth Márta, Gál Dóra, Szaporán Tímea, Lendvai Jennifer)

 

lany_foci_1._hely.jpg

 

Posta László igazgató átadja az érmeket

 

2. Gulyás Pál Kollégium

 

 

 

2012-04-23 hétfő

 

  • sakk egyéni és csapatverseny (18 fő részvételével)

 

1. Debreceni Máté (Gábor Dénes K)

 

2. Lovas Péter (Györffy István K)

 

3. Nádházi Imre (Deák Ferenc K)

 

egyeni_sakk_gyoztesek.jpg

 

 

 

CSAPATBAN:

 

1. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium  (Nádházi Imre, Vass Máté, Fülöp Zsolt)

 

2. Györffy István Kollégium

 

3. Gábor Dénes Kollégium

 

gyoztes_sakkcsapatok.jpg

 

 

 

  • egyéni asztalitenisz verseny (12 fő részvételével)

 

1. Garai Dávid (Györffy István K)

 

2. Mester Norbert (Deák Ferenc K)

 

3. Hadházi Attila (Gábor Dénes K)

 

mester_norbert_2._hely_asztalitenisz.jpg

 

 

 

  • kondi verseny (15 fő részvételével)

 

1. Gábor Dénes Kollégium

 

2. Deák Ferenc Kollégium (Varga Gábor, Gyenes István, Bayarsaikhan Khongor)

 

3. Baross Gábor Kollégium

 

gyoztesek_kondi.jpg

 

 

 

A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Újkerti Tagintézményében került sor az 1000m-es váltó-futóversenyre. A versenyen a meghívott kollégiumok 8 fős csapatai vettek részt (4 fiú és 4 lány).

 

1. Gulyás Pál Kollégium

 

2. Györffy István Kollégium

 

3. Deák Ferenc Kollégium (Szabó Zsófia, Boros Adrien, Nagy Andrea, Moldován Panna, Lendvai Hunor, Mátyás Botond, Tar Balázs, Fábián László)

 

(A versenyek még folytatódnak a következő két napon is.)

 

2012-04-24 kedd

 

2012-04-25 szerda

 

Gratulálunk a győzteseknek! Köszönjük minden versenyzőnek a részvételt, a sportszerű kűzdelmet!

 

Köszönjük a rendezvények szervezésében és lebonyolításában részt vállaló tanárok és diákok jó színvonalú munkáját!

 

 

 

A Deák Napok rendezvényei a 2010/2011-es tanévben:

 


2011.05.16. hétfő 15óra sakk egyéni és csapatverseny (3fő/csapat)

 

Végeredmény:

 

1. Deák Ferenc K Kolláégium l. csapata (Nádházi Imre, Egyed Gábor, Vass Máté)

 

1.hely_nadhazi_imre_egyed_gabor_vass_mate.jpg

 

2. Györffy István Kollégium csapata

 

3. Deák Ferenc K Kollégium ll. csapata (Bartha Máté. Lakatos Gyula, Vámos Bettina)

 

4. Baross Gábor Kollégum csapata

 

Egyéni verseny végeredménye:

 

1. Nádházi Imre

 

2. Egyed Gábor

 

nadhazi_imre_egyed_gabor.jpg

 

3. Kocsis Csaba

 

4. Vass Máté

 

Gratulálunk a győzteseknek és Mester Gyula tanárúrnak!

 

2011.05.17. kedd 15 óra lány kézilabda verseny

 

Végeredmény:

 

1. Deák FKK csapata

 

kezilabda_csapat_1.hely.jpg

 

Szabó Lilla, Kovács Janka, Rövid Szófia, Dan Réka, Bodnár Emese, Kovács Viktória, Jakub Stella, Bíró Renáta, Kiss Zsuzsanna, Farkas Réka

 

Tanárok:Szálkai Csaba és Cseszlai Krisztina

 

2. Gulyás Pál Kollégium csapata

 

posta_laszlo_igazgato.jpg

 

Posta László igazgató úr adta át az oklelveleket.

 

A többi meghívott kollégium nem jelent meg a versenyen.

 

Gratulálunk a győztes csapatnak, Szálkai Csaba tanárúrnak és Cseszlai Krisztina tanárnőnek.

 


2011.05.18. szerda 15 óra asztalitenisz csapatverseny (2fő/csapat)

 

Eredmények:

 

1. Deák F K K 100%-os teljesítménnyel (Mester Norbert, Kosztya Zoltán)

 

2. Gulyás Pál Kollégium csapata

 

3. Györffy István Kollégium csapata

 

4. Baross Gábor Kollégium csapata

 

Gratulálunk a ygőztes csapatnak!

 


2011.05.18. szerda 15 óra lány labdarúgás (10 fő/csapat)*

 

Végeredmény:

 

1. Gulyás Pál Kollégium csapata

 

2. Baross Gábor Kollégium csapata

 

3. Deák Ferenc K Kollégium csapata

 

4. Györffy István Kollégium csapata

 

Meghívott kollégiumok:

 


1. Gulyás Pál *
2. Baross Gábor *
3. Györffy István *
4. Református
5. Szent József
6. Gábor Dénes
Az első három helyezett oklevelet kap, és csokoládét. A versenyen a díjakat a " Tehetségért a Kollégiumban Alapítvány " biztosította.

 

Összességében a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium sportolói nagyszerűen versenyeztek és 4 első, 1 második és két 3. helyezést szereztek. Gratulálunk a diákjainknak és a verseny zavartalan lebonyolítását biztosító tanároknak.

 

 

 

2011.05.16. hétfő

 

Kollégiumi Kondiverseny.

 

peto_roland.jpg

 

varga_attila.jpg

 

A Kollégiumi- Kondiverseny végeredménye:

 

1. Varga Gábor           25 pont

 

2. Rokonál Patrik        23 pont

 

varga_gabor_rokonal_patrik.jpg

 

3. Halász Gergő         20 pont

 

halasz_gergo.jpg

 

4. Szabó Balázs         16 pont

 

5. Kovács Szabolcs    13 pont

 

6. Dobrai Ákos           10 pont

 

Az l. Kollégiumi Főzőverseny

 

keszul_a_toltottkaposzta.jpg

 

Így készült a második helyezett töltöttkáposzta

 

europa_bajnokunk_es_a_toltottkaposzta.jpg

 

Készül a bajnok pörkölt

 

kun_peter_es_a_porkolt.jpg

 

A tökéletes paprikáskrumpli

 

dan_gergo_mesterszakacs.jpg

 

A harmadik helyezett túrógombóckák

 

turogombockak.jpg

 

Keresik a fogást:

 

tobbet_erovel_mint....jpg

 

 

 

A zsűrizés:

 

zsuri.jpg

 

Mindenki kosztja: készül a tojásos lecsó

 

lecso_ala_kosztya.jpg

 

 

 

Készül a babgulyás

 

babgulyas.jpg

 

Talán slambuc?  (a gyorsasági verseny győztese)

 

talan_slambuc.jpg

 

Mire való az olajos forróvíz?

 

csirkepaprikas_vagy_paprikas_csirke.jpg

 

Megjöttek a vendégek

 

megjottek_a_vendegek.jpg

 

"Csendesebben vígadjanak!"

 

koncert.jpg

 

 

 

Akinek még ez sem volt elég

 

csocso.jpg

 

bagameri.jpg

 

Aki nagyszerűen megszervezte a főzőversenyt: Mester Gyula tanár úr:

 

snv80091.jpg

 

snv80089.jpg

 

Köszönjük mindenkinek a segítségét, aki hozzájárul a rendezvény sikeréhez!

 

Repeta

 

2_csoport_repeta.jpg

 

A 2-es csoport készül a jövő évi főzőversenyre?

 

Kosztya Zoltán új fogásokat tanul?

 

A megmaradt krumplival mi legyen?

 

A helyes válaszokra rákérdezhettek.

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 51
Tegnapi: 18
Heti: 150
Havi: 650
Össz.: 181 313

Látogatottság növelés
Oldal: Deák Ferenc Napok
DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM - © 2008 - 2018 - deak-tehetsegpont.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »