DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM

Hatékony segítség a tehetség felismeréséhez, kibontakozásához. Naprakész tájékoztatás a tehetséggondozó lehetőségekről. Kapcsolat a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, intézményekkel. Anyagi erőforrás bevonása a tehetségsegítés folyamatába.

2012. június 28., csütörtök

A város elismerését és nagyrabecsülését kifejezve, a 2012. június 28-án tartott közgyűlésen adták át a Debrecen Város Kiváló Pedagógusa és a Debrecen Város Közoktatásáért-díjakat.


Az 1997-ben alkotott, hatályban lévő közgyűlési rendelet szerint Debrecen Város Kiváló Pedagógusa kitüntető díjat kaphat az a pedagógus, aki kimagasló oktatói, nevelői, vezetői munkát végez és éveken keresztül kiemelkedő, maradandó, értékteremtő tevékenységet folytat az oktatásügy területén.
Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. május 31-i ülésén döntött arról, hogy Debrecen Város Kiváló Pedagógusa-díjban részesíti  Posta Lászlót, a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium igazgatóját.

posta_laszlo_kivalo_pedagogus.jpg

Posta László 1989 óta dolgozik Debrecenben pedagógusként, kollégiumi nevelőtanárként. 1990 óta a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium magasabb vezetői feladatait látja el. Vezetése alatt a kollégium sokat fejlődött. A nevelőtestület pedagógiai innovációban való részvétele példamutató a város többi bentlakásos intézménye számára is. Debrecen város kollégiumai tekintetében egyedülálló módon Posta László igazgatóként kidolgozta a tehetséggondozás szaktantárgyi fakultációs rendszerét, amelyet eredményesen és sikeresen működtet a tanulók és a szülők legnagyobb megelégedésére. Hasznos szakmai véleményével, értékes ötleteivel segíti a Kollégiumi Szakmai Érdekvédelmi Szövetség munkáját.

 

Forrás:http://portal.debrecen.hu/hirek/helyi/elismeresakivaloped2012_kozeletihirek.html

TEHETSÉGPONTTUNK PEDAGÓGUSA A BONIS BONA DÍJAZOTTJAI KÖZÖTT

Méltó elismerés a tehetséggondozásban kiemelkedő pedagógusoknak

2013. augusztus 28. 12:10

 

Négyszázharminchét kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógus részesül „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” kitüntetésben. A díj méltó elismerése a magyar tehetségek kibontakoztatását segítők munkának.

 

 

 

Az okleveleket Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Sipos Imre helyettes államtitkár, Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, Csete Örs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója és Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének Nemzeti Tehetségpontjának igazgatója adja át Budapesten, a Nemzeti Színházban rendezett díszünnepségen.

 

A tehetségek megtalálása, gondozása nemcsak a kiemelkedő képességű fiatalok és családjaik magánügye, hanem nemzeti ügy, ezt kívánta kifejezni az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amikor a tehetséggondozásban kiváló eredményeket elért pedagógusok díjazására szolgáló 219 millió forint keretösszegű pályázat kiírásáról döntött.

 

A pályázat különlegessége, hogy a 18. életévüket betöltött sikereket elérő tehetségek ajánlásaikon keresztül fejezhették ki nagybecsülésüket egykori tanáraiknak, de lehetőséget kaptak erre azok a szülők is, akiknek a gyermekeiben rejtező tehetséget egy elhívatott pedagógus felfedezte, ápolgatta, fejlesztette.

 

Bonis bona discere, vagyis Jótól jót tanulni - ez a latin közmondás vált névadójává annak a kitüntetésnek, amelyet 2013 tavaszán a Nemzeti Tehetség Program keretében alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma – mondta a díjakról meghozott döntésekről szervezett sajtótájékoztatón a tárca köznevelésért felelős államtitkára. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, a díj a Nemzeti Tehetség Program megvalósítása során kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli általános, középiskolai és szakiskola pedagógusok, oktatók munkáját ismeri el, három kategóriában.

 

Az oklevél mellett az első két kategória díjazottjai fejenként 400.000 Ft, a harmadik kategória díjazottjai 250.000 Ft pénzjutalomban részesülnek – közölte az államtitkár.

 

A díjra a nyár elején meghirdetett nyilvános felhívás nyomán a három kategóriában összesen közel 800 jelölés érkezett. A díjak odaítéléséről az EMMI, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Oktatási Hivatal, MATEHETSZ és a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum delegáltjaiból álló zsűri döntött.

 

„Kiváló versenyfelkészítő” díjban 202 versenyfelkészítő pedagógus részesült, akik legalább öt tanéven át eredményes munkát végeztek nemzetközi, országos és regionális tanulmányi, szakmai, művészeti és sportversenyekre való felkészítésben.

 

„Kiváló tehetséggondozó” díjban részesült 170 tehetséggondozó, akik legalább öt tanéven keresztül kiemelkedő munkát végeztek olyan gyerekek és tanulók körében, akikhez hátrányos helyzetük, speciális nevelési igényük vagy fiatal koruk okán nem feltétlen kapcsolódik konkrét versenysiker, de fejlesztésük és támogatásuk meghatározza további tanulmányi életútjukat.

 

„Kiváló tehetségsegítő” díjat kapott 65 tehetségsegítő, akik legalább öt tanéven át végeztek áldozatos munkát tehetséggondozó műhelyek működtetésében, tehetséghálózat-fejlesztő munkában illetve egyéb tehetségsegítő szervezői feladatokban.

 

A Bonis Bona kitüntetést első ízben 2013. május 31-én vehette át 57 versenyfelkészítő pedagógus az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjkiosztóján. A tehetségek megtalálása, gondozása nemcsak a kiemelkedő képességű fiatalok és családjaik magánügye, hanem nemzeti ügy, a tehetség hasznosulása az egész országnak többletlehetőségeket teremt.

 

 

 

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/melto-elismeres-a-tehetseggondozasban-kiemelkedo-pedagogusoknak

 

 

 

 

 

A Debreceni Deák Ferenc Kollégiumból Hajdó Attila Károly matematika, tehetséggondozó szakos nevelőtanár vehette át a díjat „Kiváló versenyfelkészítő” kategóriában. Több éve lelkiismeretesen és sikeresen készíti fel diákjait és lányait sakk és matematika versenyekre.

 

img_8071a_s.jpg

 

Hoffman Rózsa és Hajdó Attila Károly

 

2014. március 25. Budapest

 

A Debreceni Deák Ferenc Kollégiumból Mester Gyula Zoltán FIDE mester, matematika szakos nevelőtanár vehette át a díjat „Kiváló versenyfelkészítő” kategóriában. Több éve lelkiismeretesen és sikeresen készíti fel diákjait és tanítványait sakkversenyekre.

 

mester_gyula.jpg

 

Hoffman Rózsa és Mester Gyula Zoltán

 

 

 

mestergyula2.jpg

 

Mester Gyula Zoltán a díjazottak körében

 

2014. szeptember 19.

A Magyar Tehetséggondozó Társaság Választmánya

"Tehetségekért"

kitűzőt és emléklapot adományozott

Posta László igazgató úrnak

a magyar tehetséggondozó mozgalomban kifejtett több éves szakmai munkájának elismeréseként.

 

A kitűző és emléklapelismerés

-egyrészt azért a sokrétű tehetségfelismerő és tehetséggondozó munkáért, amelyet a középiskolás fiatalok tehetségfejlesztése érdekében végzett;

- másrészt azért a szakmai tevékenységért, amellyel sokat tett a tehetségfejlesztő szakemberek segítése terén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

debrecen@laptopszalon.hu





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 61
Heti: 169
Havi: 852
Össz.: 183 664

Látogatottság növelés
Oldal: Díjazott pedagógusaink
DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM - © 2008 - 2018 - deak-tehetsegpont.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »