DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM

Hatékony segítség a tehetség felismeréséhez, kibontakozásához. Naprakész tájékoztatás a tehetséggondozó lehetőségekről. Kapcsolat a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, intézményekkel. Anyagi erőforrás bevonása a tehetségsegítés folyamatába.

 

A honlap szerkesztője, a Tehetségpont kapcsolattartója a következő címre várja az észrevételeket, ötleteket, javaslatokat a honlappal, a Tehetségpontunk tevékenységével kapcsolatosan:

Kacsintás   hajdoattila@freemail.hu

Ugyanerre a címre lehet elküldeni a bejegyzéseket a vendégkönyvbe.

VENDÉGKÖNYV

 

"Nagy örömömre szolgált megtekinteni a Tanár úr által szerkesztett honlapot, jó látni, hogy léteznek olyan magas kvalitású, és emberileg kiemelkedő személyek, akik foglalkoznak a fiatal tehetségekkel."

Szilágyi György (2008-ban  Kíváló kollégistánk volt)

 

Szeretnék gratulálni a honlaphoz és köszönöm, hogy megjelenhet a Szakkollégiumunk is rajta!

Kujbus Gergő (2008-ban  Kíváló kollégistánk volt)

Tisztelt Tanár Úr!
 
Mándi Gábor vagyok, a Deák Ferenc Kollégium lakója voltam 2002-2006-ig. A kollégium honlapját böngészve láttam, hogy az utóbbi évekből felkerültek a ballagási képek. Az e-mail címét a http://deak-tehetsegpont.hupont.hu oldalon találtam, ezúton is gratulálok a programhoz és az igen színvonalas honlaphoz. 
 
Üdvözlettel:
 
Mándi Gábor
 
 

 

Én is deákos voltam…

hevesi_laszlo.jpg

Hevesi László vagyok a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves prózai színész hallgatója, egykori „Deákos”. Középiskolai tanulmányaimat a Debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán végeztem. Szívesen gondolok vissza arra az 5 évre, amit a Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégiumban töltöttem el.

Sok tanulsággal és tapasztalattal szolgált számomra ez az öt év. Eleinte nem volt könnyű. Mint minden elsőéves kollégistának, nekem is meg kellett küzdenem az önállósulás kezdeti nehézségeivel. Hiányzott az, hogy nincs közvetlen közelemben a család, hogy csak hétvégente látom őket. Ugyanakkor önálló döntésekre kényszerültem; már nem a szüleim hoztak helyettem döntéseket, magamnak kellett ügyeket intéznem. Magam gazdálkodtam a pénzemmel. Megtanultam, milyen az, ha az ember maga rendelkezik a dolgai felett. Ezáltal megtanultam felelősséget vállalni a döntéseimért. Falusi gyerekként hiányzott, hogy nincs a közvetlen közelemben a természet. Otthon, Bárándon, ki tudtam menni az udvarra, vagy a kertbe kertészkedni egy kicsit, volt valamim, amit a magaménak tudhattam. Míg a kollégiumban közösségi térbe kerültem. Meg kellett osztanom a szobámat valakivel. Megtanultam kompromisszumokat kötni. Eleinte ugyan „harcoskodtunk” a szobán belül, persze ezek apró „harcok” voltak, aztán szépen lassan összecsiszolódtunk.

Nehézségeket okozott az is, hogy adysként sok színpadi szöveget és dalt kellett megtanulnom, amikhez szükséges az, hogy az ember ne magában tanuljon, hanem hangosan „hallassa a hangját”. Ezt a szobán belül nehéz volt kivitelezni, valamint tanulószobán sem lett volna tisztességes a többiekkel szemben, így megtanultam minden szöveg és énektanulással töltött időt hasznosan eltölteni.

Szívesen gondolok vissza a farsangi „Ki mit tud”-okra. Minden évben készültünk valamivel Kozák Ádám osztálytársammal vagy Tímári Lottival, aki szintén adys volt. Miután pedig a koli kapott egy zongorát, több estét töltöttünk el az ebédlőben zenéléssel, énekléssel. Ilyenkor mindig összegyűlt az adys bagázs.

Azt sajnálom, hogy a délutáni adys óráim miatt sokszor nem volt lehetőségem kivenni a részemet a kolis életből, csoport foglalkozásokból, fakultációkból, egyéb programokból. Így nem olyan sok mindenkit ismertem jól a koliból. De ahogy visszaemlékszem egy jó közösség volt. Nyilván abból adódóan is, hogy mindannyian vidékről kerültünk be Debrecenbe. Szerettem, hogy ilyen vegyes volt a társaság, és hogy mindig történt valami, ami megszínesítette a szürke hétköznapokat. Azt gondolom ez a kollégista lét velejárója.

A kollégiumban töltött 5 év alatt Pál László és Hajdó Attila voltak a nevelőtanáraim, akiknek hálás vagyok azért, amit értem tettek. Bizalommal fordulhattam hozzájuk mind iskolai, mind személyes ügyekkel. A kollégium egyfajta fegyelmet, rendszert tanított meg nekem. Amikor az egyetem kollégiumába bekerültem, akkor tudatosult bennem, hogy mennyi mindent elsajátítottam már a Deákban, ami a lakótársaimnak még újdonság. Nem szerettem kollégista lenni, de nem a Deákkal, magával a kollégium rendszerével volt bajom. (Most sem szeretek kollégista lenni.) De azt gondolom, kollégistaként nem is lehettem volna jobb helyen Debrecenben, mint a Deák-ban.

 

 Beszámoló

 dr._pintye_levente.jpg

Sziasztok, dr.med. Pintye Levente vagyok! Hajdó Tanár Úr felhívására írom ezt a kis beszámolót, remélem, ez segít azoknak, akik még nem tudják, melyik kollégiumban töltsék az elkövetkező 4-5-6 évet. Akik pedig már Deákosok azokat megerősíti abban, hogy jó helyen vannak.

Fehérgyarmaton születtem és tanultam általános iskolában. Már ott a legjobban a biológia és kémia iránt volt affinitásom. Ezért döntöttünk úgy szüleimmel, hogy Debrecenben kellene tovább tanulni, mert az ottani lehetőségek kicsit jobbnak tűntek, míg a környékünkön. Így felvételiztem 2004-ben a Tóth Árpád Gimnázium biológia/kémia tagozatára. Ezt követően a következő fogós kérdés a lakhatás megoldása volt. Saját lakás nem lévén csak a kollégium jöhetett szóba. A Deák kollégium mellett azért döntöttünk, mert sok már felettem végzett gyarmati ismerős ajánlotta. Mindenki szerint egy rendkívül családias hangulatú jó alapokat nyújtó kollégiumnak hallottuk. Mikor még én jártam oda csak fiú kollégium volt, aminek persze megvoltak az előnyei és a maga hátrányai. Bár így utólag visszagondolva mi sok negatívumot nem éreztünk ebből
Utólag visszagondolva a kollégium nagyon sok mindenre megtanított, amit anno nem is gondoltam volna, hogy megtanultam vagy esetleg később szükségem lehet rá.

A szilencium illetve szabad szilencium arra volt kiváló példa, hogy hogyan tanulhatom meg beosztani a saját időmet (amire az egyetemen nagy szüksége volt az embernek). Emellett az jó eső érzés volt, hogy a mi csoportunk átlaga volt a legjobb az évfolyamon, és ezt a tanári kar is értékelte. Amíg látták, hogy jól tanulunk, és haladunk előre tanulmányainkkal (nyelvvizsga, stb…) addig hosszabb kimenőt kaphattunk felmentőt a szilenciumok alól.
A gimnáziumi plusz felkészítő órák illetve kollégiumi fakultációk szerintem nagyban hozzájárultak a sikeres egyetemi szakirány kiválasztáshoz, és felvételihez.

Így felvételiztem én is sikeresen 2008-ban a Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karára.

 Az orvosi kart is csak ajánlani tudom mindenkinek, de senkinek semmi illúziója ne legyen róla, hogy esetleg könnyű. Annak ellenére, hogy jó alapokkal indultam gimnáziumból az orvosi egyetem nem egyszerű, de megcsinálható (bár sok álmatlan éjszakája lesz a hallgatónak garantálom). Könnyű sosem lesz, csak könnyebb az egyetemi évek vége felé.

 Nekem sokat segített az, hogy már a kollégiumban is sokat tanultunk együtt a szobatársaimmal és barátaimmal akár éjszakába nyúlóan, ez felkészíti talán egy kicsit az embert az egyetemi tanulmányokra. Szerintem a legnehezebb az egyetemen a megfelelő tanulási módszer elsajátítása, ha az megvan (ami nyílván nem egy hét alatt fog kialakulni) akkor sokkal könnyebben képes az ember több száz oldalakat akár megtanulni.

Végül 2015 szeptemberében szereztem meg általános orvosi diplomámat. Azóta dolgozom kint Németország Baden-Württemberg tartományának egy kis kórházában, sebész rezidensként.
Szeretném azt hinni, az hogy idáig eljutottam részben annak is köszönhető, hogy jó helyen voltam a gimnáziumi évek alatt.


2. 

Ahol legutóbb abbahagytam… Az egyetem elvégzése után, nagy dilemma volt számomra ( és nagyon sok évfolyamtársam számára), hogy belföldön vagy külföldön kezdjem el a dolgos felnőtt életet. Nem volt egyszerű döntés; ma sem az így visszagondolva, de az embernek mérlegelni kell sok dolgot és én végül arra jutottam, haza Magyarországra bármikor hazajöhetek, most még elég fiatal vagyok, hogy egy ilyen költözésbe és új életbe belevágjak, és a legfontosabb hogy tartottam tőle, hogy nagyon meg fogom bánni, ha meg se próbálom.
Ezekkel a gondolatokkal hagytam el 2016 jan. 7.-én Magyarországot és vágtam bele a munkás életbe jan.11.-én.

Az embernek nyílván 7év orvosi egyetem után van rálátása egy kórház működésére, annak mindennapjaira, nagyon nem tudnak meglepni… gondoltam én. 2 nap alatt kellett vele szembesülnöm, hogy az egyetemen tanultak 80%-át nem tudom, vagy nem úgy tudom hasznosítani, ahogyan azt belénk erőltették. A dokumentációt mint olyat mi sosem tanultunk az egyetemen  ami azért nagy hiba mert most már látom, hogy a napi munka minimum 60%-a azzal telik. Természetesen, ha ezt egy idegen nyelven kell, megtenni az sem könnyíti meg senki dolgát. Ahogyan számoltam körülbelül 2 hónap után is láttam még olyan dokumentumot, papírt, amit előtte nem.
Az egész napos németül való kommunikálás, figyelés az első hónapban jobban lefárasztott, mint előtte bármi az életben.
Nagyon sok volt az új eszköz, (a vérvételi szerelék is teljesen más, mint otthon), de miután az ember 3-4 hónap után kicsit beleszokik, a munkába minden sokkal könnyebben jön. Én úgy érzem nagyon jó kórházba kerültem, nagyon jók a főnökeim, nagyon türelmesen álltak hozzám. Minden alkalommal elmondták mikor kaptam egy új feladatkört, hogy amennyiben úgy érzem, nem vagyok biztos magamban, vagy sok akkor szóljak és segítenek, visszavesznek belőle.
Ami a legfontosabb volt talán és szintén szerencsének mondanám, hogy kb. 8 magyar orvos/orvosnő dolgozik velem a kórházban… ez lássuk be nem elhanyagolható szempont. Az hogy az első hónapokban van kihez fordulni szerintem felbecsülhetetlen.
Eltelt körülbelül egy év mióta elkezdtem Németországban dolgozni, most már úgy érzem sikerült beilleszkedni, nyelvileg és szakmailag is meg vannak velem elégedve. 1 éves sebész rezidensként már vannak saját műtéteim,(amit otthon nem feltétlen mindig egyszerű elérni) ügyeletkor, éjszaka vagy hétvégén magamban látom el a teljes kórházat, ami néha kicsit megerőltető, de másrészről jó érzéssel tölti el az embert, ha képes ilyen szituációkat megoldani.

Összegezve én úgy érzem megtaláltam szinte mindent, amit kerestem a külföldi munkában. Ezekkel az információkkal nem kicsábítani akarom a fiatalságot, de szerintem az sokban hozzájárul az ember szakmai, szellemi fejlődéséhez, ha megfordul külföldön (ha más nem egyetemi cseregyakorlat alatt.
Remélem ezzel a kis beszámolóval segíthettem egy pár embernek.

Dr. med. Pintye Levente

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 33
Heti: 461
Havi: 1 420
Össz.: 178 012

Látogatottság növelés
Oldal: Kapcsolat, vendégkönyv
DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM - © 2008 - 2018 - deak-tehetsegpont.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: deak-tehetsegpont.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »