DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM

Hatékony segítség a tehetség felismeréséhez, kibontakozásához. Naprakész tájékoztatás a tehetséggondozó lehetőségekről. Kapcsolat a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, intézményekkel. Anyagi erőforrás bevonása a tehetségsegítés folyamatába.

 

 

 A SAKK SZERELMESE

                                                                                                             

unnamed.jpg

Egyed Viktória vagyok, 1998.01.20-án születtem Karcagon. Jelenleg a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban tanulok biológia tagozaton. Hat éves korom óta sakkozom, ami a családban hagyomány, mivel édesapám és két testvérem is aktív játékosok. Jelenleg a Karcagi SE NB II-es és megyei csapatában szerepelek, valamint a Barcza Gedeon SC csapatában játszom a Budapest bajnokságban és az Ifjúsági csapatbajnokságon. Itt nyertem a csapatokkal több bajnoki címet, többek között két évvel ezelőtt tagja voltam az NB II-t megnyert csapatnak is, ahol 9 mérkőzésen 7,5 pontot szereztem, majd tavaly az NB I/B-ben 11 mérkőzésen 5 ponttal zártam a bajnokságot. Az elmúlt 10 évben folyamatosan erősödött a játékom és minden évben a dobogón végeztem valamilyen korosztályos országos döntőn (rapid magyar bajnokság, vagy  diákolimpia, vagy magyar bajnokság), ennek köszönhetően rendszeresen versenyzek külföldön is, ahol először 2006-ban világbajnokágon próbáltam eredményt elérni. Ezt követően Romániában , Lengyelországban nyertem korosztályos versenyeket. Ezen kívül sikeresen szerepeltem Franciaországban és Szlovákiában . Ennek köszönhetően 2012-ben értem el legjobb egyéni eredményemet, amikor Prágában az Európa Bajnokságon a 9 forduló alatt több orosz játékost legyőzve 5 ponttal 25. helyen végeztem, 17 hellyel előrébb a rangsorolásomnál. Az idei évben az egy évvel idősebbek között is sikerült 4,5 pontot elérnem az Európa Bajnokságon és a kiemelésemnél előrébb végeztem, ami az utóbbi időben ritka a korosztályos világversenyeken a magyar játékosoktól. Csapatban elért eredményeim még talán az egyéni eredményeknél is jobbak, hiszen az NB II-ben 2006-ban mutatkoztam be, és azóta is folyamatosan játszom, így az ott lejátszott 70 mérkőzésen eddig 37,5 pontot gyűjtöttem, amivel a csapat egyik legjobb pontszerzője vagyok. A csapat diákolimpián is háromszor voltam tábladíjas, valamint tábladíjat nyertem Liptószentmiklóson ahol a testvéreimmel egy csapatban bravúros 3. helyet értünk el egy nemzetközi csapatversenyen. A tanulás mellett továbbra is rendszeresen játszom egyéni versenyeken és csapatbajnokságokon, és szeretném a jövőben ezt még eredményesebben és magasabb szinten megvalósítani.

Debrecen , 2014.január. 16.

 

 

 SZÍNÉSZNEK SZÜLETTET

 

uj_kep.png

Hevesi László (az Ady Endre Gimnázium és a 4-es csoport tanulója)1995-ben született egy téli péntek 13.-ai napon. Szülőfalujában, Bárándon töltötte „kisgyermekéveit”,tanulmányait pedig a helyi Raffay Lajos Általános Iskolában végezte. Az „életre fogékony” természete miatt számtalan szakirányban kipróbálta magát,de korán kiderült,hogy a művészetek jelentik számára a létértelmet.

Többször megnyilvánult tehetsége rajzversenyeken,énekversenyeken,de máig tagja a tizenévesekből álló Nyitnikék Citeraegyüttesnek,(országos aranyminősítésük mellett tavaly megkapták az Aranypáva-díjat),aktív résztvevője a megye és az ország művészeti programjainak,oszlopos tagja a bárándi Csillagvirág Hagyományműhelynek s mindezek mellett a tavalyi évben 2,idén pedig 3 színdarabban is játszik a Csokonai Nemzeti Színházban.

 

2010-ben az Édes Anyanyelvünk országos versenyen 4. helyezést ért el és megkapta Sátoraljaújhely város bronzplakettjét.

 

2010-ben és 2011-ben egymás után nyerte meg az Országos Drámatanulmányi versenyt,amely „dráma kis OKTV” néven vált ismertté.

Ezek mellett részt vett Olaszországban,Todiban a „Take off your mask!” angol nyelvű nemzetközi táborban ,ahol olaszok,románok,franciák,törökök és persze egy 6 fős magyar csoport képviseltette magát.

 

2012-ben a Művészet OKTV-n 9. ,a Dráma OKTV-n 2. helyezést ért el,és szintén részt vett egy nemzetközi rendezésű táborban Romániában,Busteniben a „Dance Labirynth”csereprogramban.

2012-ben játszott a Vidnyányszky Attila rendezte Mária új magyar musicalben és a Mispál Attila rendezte Kóbor csillagban.

Idén pedig a Pesty-Nagy Katalin rendezte Bors néni,Bors című gyerekdarabban és a Várhalmi Ilona által megrendezésre kerülő Légy jó mindhalálig musicalben.

 

Hevesi Laci többször megfordult már a Csokonai Nemzeti Színházban,idén is 3 darabban dolgozik. A színházi munkáról,a színházi légkörről kérdeztük.

Á.:Milyen jellegű darabokban szerepeltél eddig a színházban?

Laci:Ami számomra is érdekes,hogy eddig csak zenés darabokban sikerült kipróbálni magam, ám különböző szerepkörökben. A Vidnyánszky Attila rendezte Mária új magyar musicalben például táncosként,míg a Kóbor csillagban vagy a Bors néni,Borsban szöveges szereplőként voltam/vagyok a színpadon.

Á.:És melyik igényelte a legnagyobb odafigyelést,melyik volt a „legmegeröltetőbb”?

Laci:Erről nehéz beszélni,hiszen minden szerep más és más,és éppen ezért különböző fizikai és szellemi állapotot kíván. A Máriában például inkább fizikailag kellett erősen koncentrálni,de persze ott sem maradhatott el az érzelmi háttér,a töltet. Ám más létállapotot kíván a Bors néni,Bors és mást kívánt a Kóbor csillag…

Á.:Idén 3 darabban is szerepelsz (Mária;Bors néni,Bors;Légy jó mindhalálig),hogyan tudod ezt végzősként összeegyeztetni a hétköznapi teendőkkel?Nem megy a tanulás rovására?

Laci:Szerencsére azt mondhatom,hogy nem. A főpróbahét ugyan megerőltető,hiszen akkor 10:00-14:00-ig és 18:00-22:00-ig napi 8 órában próbálunk és az iskolai tananyag háttérbe szorul,de az esti próba után olyan aktív állapotban marad a szervezet,hogy valamivel kénytelen vagyok lekötni magam és ez a tanulás,így sikerül mindent pótolnom.

Á.:Mikor láthatunk legközelebb színpadon,és milyen szerepben?

Laci:Október végén a Máriát visszük Budapestre a Nemzeti Színházba, úgyhogy,ha valaki esetleg éppen Pesten jár,ott láthat táncosként,de lesz előadásunk a Bors néni,Borssal is novemberben,ebben Vitéz Malomfalvi Dezső, a törpekakas szerepében vagyok jelen,illetve december 13-án lesz a Légy jó mindhalálig premierje amiben előreláthatólag,mint Lisznyai leszek látható.

Á.:Kiknek ajánlanád az idei színházi évadot?

Laci:Mint azt ahogy a legtöbben tudják,tavaly igazgatóváltás történt a Csokonai Nemzeti Színházban,így az idei évadot már egy megújult társulat kezdte az idei év mottója pedig „A görög színház jegyében” lett. Ez természetesen nem jelenti azt,hogy csak görög drámákat fognak játszani,sőt valójában  a 14 bemutatóból csak 3 lesz antik görög dráma és ezek közül is csak az egyik lesz hagyományosnak mondható, a másik kettő mai látásmóddal lesz színpadra állítva. Mindezek mellett én azt tudom mondani,hogy az idei színházi évad úgy lett tervezve,hogy az mindenkinek kedvezzen. Nagyon színes skálája mutatkozik meg a színdarab típusoknak ,kezdve az első premiertől ami a Vígözvegy,egy magyar operett, teljesen a Légy jó mindhalálig musicalig,így tehát mindenki megtalálhatja a magának valót.

Ezek mellett sok új programmal is várják a színház kedvelőket. A Déry Múzeumban például rendszeresen rendeznek verses esteket illetve eredeti Globe színházas felvételeket vetítenek időközönként. Azt gondolom,hogy aki eddig nem volt nagy színázbajáró az most idén tegyen egy próbálkozást,garantáltan nem fogja megbánni.

Á.:És kiknek ajánlanád a Bors néni,Bors című előadást vagy a Légy jó mindhaláligot?

Laci:Sajnos a Légy jó mindhaláligról még nem beszélhetek,mert annak még nem volt meg a premierje,de a próbafolyamatok már elkezdődtek és jónak ígérkezik, a Bors néni,Borsról már annál inkább .Azoknak ajánlanám ezt az előadást ,akik még hisznek egy kicsit a mesében és mernek gyermeknek lenni,mert gyermeknek lenni nem szégyen, az egyik legcsodálatosabb dolog!Azon kívül akik egy kicsit szeretnének kiszakadni a szürke hétköznapok mechanikus,”médiadurúzsoló”hétköznapjaiból és szeretnének egy kicsit feltöltődni,itt a helyük. A Bors néni,Bors egy nagyon jó kedélyű,könnyen befogadható,szórakoztató zenés darab,humoros helyzetekkel  és megható pillanatokkal. Nekem az egyik legkedvesebb színházi emlékem ez a darab. Várok mindenkit szeretettel!

Az interjút készítette:Kozák Ádám(Ady Endre Gimnázium,4-es csoport)

 

 

 

Programozás vagy elméleti fizika?

alekszejenko.jpg

Alekszejenkó Levente (a Tóth Árpád Gimnázium, és a 6-os csoport tanulója) 1996-ban született Fehérgyarmaton. Ebben a városban, az akkori nevén Bárdos Lajos Általános Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészetoktatási Központban végezte általános iskolai tanulmányait. Itt már negyedikes korában megismerkedett a programozás alapjaival, és az informatika vált a kedvenc tantárgyává.

2010, 2011: Infó PC Kismester országos informatikai csapatversenyen 1.helyezés,

2010: Mozaik Országos Informatika Tanulmányi versenyen 4. helyezés

Ennek megfelelően választotta a TÁG matematika-informatika csoportját, ahol megszerette a matematikát, a kémiát és a fizikát is.

A 2011-12-es tanévben kitűnő tanulmányi eredménye mellett több versenyen is indult, több kisebb siker mellett bejutott és eredményesen szerepelt a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny programozás kategóriájának döntőjén. Ebben a tanévben kezdett el ismerkedni a LEGO-Mindstorms robotok programozásával a National Instruments Hungary Kft. LEGO-Mentor Programja által támogatott iskolai szakkörön.

A 2012-13-as tanév során már Levente, saját maga tartotta ezeket a szakköröket a kezdők számára. Ősszel részt vett a FIRST LEGO League LEGO-programozó versenyen induló NI-TÁG csapatban, ahol bár sikerült 4. helyezést elérniük az országos fordulón, a társaság sajnos nem jutott tovább a közép-európai döntőbe... :(

Levente ebben a tanévben is sok versenyen indult, csapatával bejutottak a Bugát Pál Komplex Természettudományi Verseny utolsó fordulójába (2.helyezést értek el a TÁG csapatával), és az Irinyi János Országos Kémiaversenyen szépen szerepelt az országos döntőben. Kedvenc versenyén, a Nemes Tihamér informatikai verseny programozás kategóriájában 36., alkalmazói kategóriában előkelő, 16. helyezést ért el.

A tanév második felében egy új, valószínűleg a városban egyedülálló szakkört indított a TÁG-ban, „Windows-programozás, avagy a modern szoftverfejlesztés alapjai” névvel. Itt néhány társának tanított alapvetően objektumorientált és multiszálas programozást Lazarus rendszerben (tervei szerint a jövőben a játékfejlesztés sem marad ki a szakkör anyagából).

A 2013/2014-es tanévben a Szegedi Egyetem által szervezett Szentgyörgyi Albert Emlékversenyen a TÁG csapatával 2. helyezést ért el.

Levente szabadidejében amikor csak teheti (pl. nem szakad az eső, és nincs előnyári ősz :D) kerékpározik a Szatmári-sík gyönyörű tájain, vagy zongorázik. Kedvenc zeneszerzője Chopin. Újabban a modern fizika eredményei is érdeklik.

Továbbtanulási szándékai is ennek megfelelőek: vagy programozó (különösen a mesterséges intelligencia és a vírusirtó rendszerek érdeklik), vagy (elméleti) fizikus szeretne lenni.

 

 

A KÉMIA SZERELMESE

 

Illyés Gabriella. 1998. február 22-én született Beregszászon.

 2004-ben Vásárosnaményba költözött a család. Itt kezdte az első osztályt az Eötvös József Általános Iskolában. Már alsósként nagyon érdekelte a matematika, több versenyen is részt vett. Hetedikben a kémia lett a másik kedvenc tantárgya. A felvételi előtt azonban döntenie kellett, hiszen még nem volt matek-kémia tagozat. A kémiát választotta, ezért jár most a Tóth Árpád Gimnázium biológia-kémia tagozatára.

Leginkább az új dolgok megismerése, felfedezése érdekli. Szabadidejében szívesen olvas, szeret táncolni és zongorázni.

Még nem döntötte el, milyen pályát válasszon, de biztos, hogy a kémiával lesz kapcsolatos.

 illyes_g..jpg

 Budapesti díjátadó ünnepségen.

Kiemelkedő versenyeredményei 9. évfolyamon:

Arany Dániel Országos Matematikaverseny 3. fordulóba jutott

Irinyi János Kémiaverseny országos 12. hely

Gordiusz Matematikaverseny országos 11. hely

Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny 1. hely

 

Zakopane 2013

Idén nyáron részt vettem a Nemzetközi Kenguru Matektáborban, Zakopanéban. Magyarországról kilenc diák kapott meghívást a Kenguru Matematikaverseny legjobbjai közül. Több mint százan voltunk kilenc országból: az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Lengyelországból, Litvániából, Ukrajnából, Fehéroroszországból, Kazahsztánból, Franciaországból és hazánkból, Magyarországból.  

 A tábor nyelve angol volt, s így a matek mellett lehetőség nyílt a nyelv gyakorlására is.  A foglalkozások feladatai nagyrészt három téma köré épültek: a geometriai tükrözések, az oszthatóság és a fejben számolás köré. Biztos sokan meglepődnének, hogy akár 755 négyzetét is ki lehet számolni fejben, csak egy kicsit több idő szükséges hozzá néhány másodpercnél.

Persze nem csak a matekról szólt a tábor. Szinte minden nap túráztunk a környező hegyekben. Bár a több órás gyaloglás fárasztó volt, a gyönyörű táj feledtette a nehézségeket. A meredek sziklák, az ösvény mellett folyó patak és a kilátás a csúcsról nem mindennapi látvány.

A tábor végén volt egy „tehetségkutató” verseny is, ahol a tábor résztvevői különböző produkciókkal léptek fel, melyek országukat jelképezik. Csapatunknak sikerült megnyerni a versenyt, aminek nagyon örültünk, hiszen az egész napos programok mellett csak kevés időnk volt a gyakorlásra.

A tábor során új embereket ismertem meg különböző országokból és felejthetetlen élményekben volt részem. Nagyon örülök, hogy ott lehettem és tagja lehettem a magyar csapatnak.

Illyés Gabriella

 

 zakop.jpg

 

 

Nem ismeri a lehetetlent

Csató Balázs 1994-05-14-én született Szolnokon. A martfűi Damjanics János Általános Iskolában végezte általános iskolai tanulmányait. Jelenleg a Péchy Mihály Szakközépiskola és a Deák Ferenc Kollégium 12. évfolyamos tanulója Kedvenc tevékenységei az úszás, futás, kerékpározás, amelyeket versenyszerűen is végez. Szabadidejében szívesen horgászik tavaknál.

csato_balazs_fenykep2012.jpg

 

Általános iskolás korában számos futó- és duatlon versenyen végzett az élen.

Kiemelkedő eredményei gimnazistaként:

NSI Triatlon Utánpótlás Olimpia országos döntő 9. helyezés

XX.Fergeteg Triatlon megyei verseny 1. helyezés

XXVIII: Sportolna Aqutlon OB 5. helyezés

NSI Duatlon Utánpótlás Olimpia OB 11. helyezés

Debrecen Város Kollégiumi úszóversenyen gyorsúszásban 1.2; mellúszásban 1,2 helyezések

Szilveszteri futóverseny 4000m 3. helyezés

XXI. Tisza Triatlon Tiszaújváros Ranglista országos verseny 4. helyezés

XII. Mogyi Triatlon országos verseny Baja 1. helyezés

Triatlon országos verseny Hatvan 3. helyezés

XXV. Palóc Triatlon országos verseny Balassagyarmat 5. helyezés

Aquatlon országos bajnokság Balassagyarmat 4. helyezés

XXVIII. Sportolna Triatlon Fesztivál Fadd-Dombori 4. helyezés

Triatlon Utánpótlás Olimpia Hajdú-Bihar Megye döntője Hajdúböszörmény 2. helyezés

Futabony megyei futóverseny 2. helyezés

Jelenleg Balázs építőmérnöknek készül és szeretné folytatni továbbra is a versenyzést. A tanulmányi munkájában is kiválóságra törekszik.

 

Aki nem úszta meg gyaloglás nélkül!

zsofia_2012.jpg

 

Szabó Zsófia 1997.01.03-án született Mátészalkán. A csengeri Petőfi Sándor ÁMK-ban végezte általános iskolai tanulmányait. Jelenleg a Tóth Árpád Gimnázium és a Deák Ferenc Kollégium 10. évfolyamos tanulója. Kedvenc tevékenységei a gyaloglás, úszás, futás, amelyeket versenyszerűen is végez. Korábban zongorázott is, de ez mostanában nem köti le figyelmét.

 

Általános iskolás korában elnyerte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jó Tanulója Jó Sportolója címet, és a Less Nándor országos földrajzversenyen 2. helyezést ért el. Számos futóversenyen is jól szerepelt. Mindezen eredmények alapján és kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően 2012-ben elnyerte A Magyar Köztársaság Jó Tanulója Jó Sportolója címet.

 

Kiemelkedő eredményei gimnazistaként:

 

Budapest Serdülő Egyéni és Gyaloglóbajnoksága 2. hely

 

Serdülő Egyéni Országos Bajnokság Tatabánya 3. hely

 

Országúti Kerékpár Diákolimpia Döntő egyéni 2. hely, csapat 1. hely

 

Duatlon csapat Diákolimpia Országos Döntő 1. hely

 

Kollégiumi Úszóverseny mell 1. hely, gyors 2. hely

 

Városi Úszó Diákolimpia Debrecen mell 5. hely, gyors 5. hely

 

Jelenleg Zsófinak még nincsen határozott elképzelése a jövőjét illetően, de szeretné folytatni a továbbiakban is a versenyzést és a tanulmányi munkájában is kiválóságra törekszik.

 

 

  

ZBISKÓ ÉVA

zbisko_evi.jpg

 

Debrecenben született 1992.06.15.-én. Általános iskoláit Létavértesen végezte kitűnő eredménnyel. Jelenleg a debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola és a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 12. osztályos tanulója.

Már óvodás korában több vers- és mesemondó versenyen  sikeresen szerepelt, majd különböző általános iskolás versenyeken bontogatta szárnyait. Megmérettetett rajzversenyen, képzőművészeti-, szógyűjtő-, versmondó versenyeken és sikeresen vette a furulya szakkör akadályait is. A zene mellett a sport területén is sikert ért el, kézilabda csapatával 1. helyen végzett a " Karácsonyi Kupán " 2006- ban.

A Litterátum Angol Nyelvi Országos Levelező Versenyen több éven keresztül arany fokozatot ért el. Illetve középfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik.

Részt vett az Apácai Kiadó Kis Nyelvész és Matematikus versenyén, a Kvalitás Oktatási és Ifjúsági Centrum által szervezett Országos Levelező Feladatmegoldó versenyen, és több évig szerepelt a Jonatán Könyvmolyképző versenyen.

További sikereket ért el angol nyelvi-, matematika-, fizika-, helyesírási versenyeken helyi- és  megyei szinten. Még az Angol komédiaíró versenyt is megnyerte, ami kissé "idegen" humoráról árulkodik.

Kiemelkedő eredménye:

  • Szakmai Érettségi Előkészítő Versenyen Építészet Alapozó Tantárgyakból 5. helyezést ért el 12. évolyamos diákként.
  • A középiskolában négy éven át kitűnő teljesítményt nyújtott.

 

 

 

Kelemen Viktor

image001.jpg

 

 

 1992. július 8-án született Karcagon. Általános iskolai tanulmányait a Györffy István Általános Iskolában végezte ugyanitt, nyolc éven át kitűnő eredménnyel. Jelenleg a Tóth Árpád Gimnázium 12.b osztályos tanulója.

 

 

 

 

Eddigi fontosabb versenyeredményei:

 

  

- Molnár Anna matematika emlékverseny: 1. hely

 

 

 

- Oxford Mini Trinity angol nyelvi verseny: 1. hely

 

 

 

- Irinyi János kémiaverseny: megyei 4. hely

 

 

 

- Tiszaföldvári angol nyelvi verseny: 1. hely

 

 

 

- Magyar nyelvtan OKTV: országos 18. hely

 

 

 

- Országos angol nyelvi verseny: országos 6. hely

 

 

 

- Implom József helyesíró verseny: kárpát-medencei 3. hely

 

 

 

- Avram Hershko természettudományi verseny: 1. hely

 

 

 

- Simonyi Zsigmond helyesíró verseny: kárpát-medencei 1. hely

 

 

Ha sikerül a felvételije az egyetemre, Viktor valószínűleg gyógyszerész lesz a jövőben. Az angol és a kémia a két kedvenc tantárgya. Angolból tavaly tette le a DExam rendszerben a felsőfokú nyelvvizsgát. Szabadidejében szívesen olvas, leginkább Terry Pratchett és Agatha Christie regényeit (akár angolul is), valamint szereti a természetet, és érdekli a középkori és az ókori mítoszvilág. Hat évig járt a karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe, ütőshangszer-tanszakra. Ezenkívül nagyon szeret történeteket is mesélni, és ha akad még ideje, bűvészkedni is tanul.

 

  

A "FELFEDEZETTJEINK" PÁLYÁZATON INDULÓK

 

 

 

 1. EGY KÍVÁNYCSI KUTATÓPALÁNTA

 

 

 

 

kolostyakzs2.jpg

 

 

 

A 15 éves Kolostyák Zsuzsanna az Árokszállásy Országos Biológia Verseny 5. helyezettjeként keltette fel először a figyelmünket.

 

 

 

Debrecenben született és Karcagon járt általános iskolába. Szorgalmát és tehetségét már akkor számos versenyen bizonyította. Kiemelkedőbb versenyeredményei között szerepel a Hevesy György Országos Kémiaverseny megyei fordulójának 2. helyezése, a Jedlik Ányos Fizikaverseny országos döntőjének 4. díja, a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei 2. helyezése. Legszebb teljesítményei azonban biológiából születtek. A Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny megyei fordulóján 3., a Herman Ottó Országos Biológia Verseny megyei fordulóján 2., a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjén 1. és a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia – Környezetvédelmi Versenyen 3. helyezést ért el.

 

 

 

Zsuzsi jelenleg a Tóth Árpád Gimnázium 10. osztályos, biokémia tagozatos tanulója és továbbra is folytatja a versenyekre való szorgalmas készülést. Így gimnazistaként már rendelkezik is két országos helyezéssel:

 

 

 

  • 2010-ben a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia – Környezetvédelmi Verseny 5.
  •  a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny nemzetközi döntőjének 4. helyezését érte el. 

 

 

 

Szabadidejében sokat olvas, a természetet járja, illetve furulyán és zongorán játszik. Zsuzsinak az a célja , hogy másokat segítő munkát végezhessen, melyet kutatóorvosként szeretne megvalósítani. Az MTA „Aki” Kíváncsi Kémikus Kutatótáborban ki is próbálta magát egy nagyon érdekes témát választva: „Gyógyszerek és DNS mutációk kimutatása vérből.”  

 

 

 

kolostyak_zsuzsanna_laborban.png

 

 2010. Július 2.

 

 

2. Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva, vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál.” (P.S. I Love You c. film)

 

 

 

 

 

pelyvas_livia.jpg

PELYVÁS LÍVIA

1992.10.28.-án született Mátészalkán.

Általános iskolai tanulmányait Nagyecseden végezte kitűnő eredménnyel.

Jelenleg az Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola és a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 12. osztályos, vegyész szakmacsoportos tanulója.

 

 

 

 

 

Pelyvás Lívia legkiemelkedőbb versenyeredményei:

 

 

 

·      Alapműveleti Matematika verseny megyei döntő 2007-ben 4. hely

 

 

 

·      Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iskolaszövetségek kémiaversenyén 2007-ben 2. hely

 

 

 

·      Curie Matematika Emlékverseny országos döntő: 2006-ban 6. hely; 2007-ben 4. hely

 

 

 

·      Curie Kémia Emlékverseny országos döntő: 2006-ban 19. hely; 2007-ben 11. hely

 

 

 

·      Hevesy György Országos Kémiaverseny megyei forduló: 2006-ban 19 hely; 2007-ben 5. hely

 

 

 

·      A Dancs Lajos Ének-zene Tagozatos Általános Iskolában megrendezett versenyeken: 2006-ban kémia 1. hely; matematika 3. hely, német 3. hely; 2007-ben kémia 1. hely; matematika 1. hely, német 2. hely

 

 

 

·      Curie Kémia Emlékverseny megyei döntő: 2008-ban 2. hely

 

 

 

·      Kobay János Kémiaverseny 2007-ben 1. hely

 

 

 

·      Irinyi János Kémiaverseny országos döntő: 2008-ban 5. hely; 2009-ben 4. hely

 

 

 

·      Avram Hersko Országos Természettudományi Verseny 2010-ben 3.díj

 

 

 

·      Országos Vegyész Napok 2010-ben különdíj

 

 

 

Lívia szabadidejében szívesen sportol, zenét hallgat és szereti a nagy sétákat barátai társaságában. A jövőjét a vegyész vagy gyógyszerész szakon képzeli el.

 

 

 

3. A PROGRAMOZÁS, A FIZIKA ÉS VARGA ÁKOS

 

 

snv80003.jpg

VARGA ÁKOS

1995-01-31-én született Berettyóújfaluban.

Általános iskolai tanulmányait Püspökladányban végezte.

 2009 szeptemberétől a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola és a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium tanulója.

A kollégiumban rendszergazda segítőként is tevékenykedik.

 

 Varga Ákos kiemelkedőbb versenyeredményei:

 

 

·        2008-ban a Bolyai Matematika CSapatverseny országos döntőjén 4. hely

 

 

·        2009-ben a Nemes  Tihamér Országos Informatika versenyen 46. hely

  

·        2010-ben a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizika Versenyen 3. helyezést ért el a szakközépiskolások között

 

 

 ·        2010-11-30-án a Debrecen Városi Kollégiumok Úszóversenyén 2. helyezést ért el

 

 

·        2010-ben aMechwart tanulmányi versenyen (Debrecen)10. évfolyamon 1. helyezést, informatika kategóriában 2. helyezést és iskolai összesítésben 2. helyezést ért el.

 

 Ákos szabadidejében szeret programozni, úszni. A jövőjét az informatika világában képzeli el.

 

  

 

A „Ki mit tud?” tánctehetségei

 

 

Csajbók Klaudia és Dorcsák Evelin

 

 

 dorcsak-csajbok.jpg

 

 A Medgyessy Ferenc Gimnázium két tánc tagozatos tanulója a kollégiumi „Ki mit tud?”-on lépett fel először, bár korábban sem volt idegen számukra a színpad. A szolnoki Klaudia főleg társastánccal, a hortobágyi Evelin pedig néptánccal szerzett gyakorlatot a korábbiakban. A lányok saját koreográfiájú jive-ot adtak elő, melyet megmutattak a Debreceni Ifjúsági Fesztiválon is. Az igazi sikert azonban a Derecskén megrendezett megyei kollégiumok közötti „Ki mit tud?” által érték el, ahol tánccsoport kategóriában első helyen végeztek. Így a következő fordulóban, a regionális döntőben a lányok jive produkciója már Hajdú-Bihar megyét képviselte, s a siker ezúttal sem maradt el: az újra első helyezést elért Klaudiáért és Evelinért május 29-én tovább izgulhatunk a Kollégiumi Országos Ki mit tud versenyen.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 46
Tegnapi: 61
Heti: 146
Havi: 829
Össz.: 183 641

Látogatottság növelés
Oldal: Kincseink 2010/2013
DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM - © 2008 - 2018 - deak-tehetsegpont.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »